Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ritoók Zsigmond professzor, a Magyar Corvin-lánc Testület szeretett és nagyra becsült tagja, Széchenyi-díjjal, Prima Díjjal és Magyar Örökség Díjjal elismert klasszika-filológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a magyar ókortudomány kiemelkedő alakja, életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt.
Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Corvin-lánc Testület elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarország Barátai Alapítvány korábbi elnöke elmondta „Halálával a Magyar Corvin-lánc Testület és az egész magyar tudományos közösség kivételes tudóst és kiemelkedő személyiséget veszített el, aki egész életét az antik kultúra örökségének feltárására és a humanista műveltség szolgálatára szentelte. Gazdag szellemi örökséget hagyott ránk. Tudósként és tanárként egyaránt jelentős életművet alkotott, munkásságával pedig a szellemi igényesség, a belső tartás és az emberi példamutatás eszményét képviselte. Életműve a magyar tudomány és a klasszikus humanista műveltség kiemelkedő teljesítményei közé tartozik, és a jövő nemzedékei számára is irányt mutat.”
Életútja
1929. szeptember 28-án született Budapesten. 1952-ben latin–görög szakos, 1965-ben magyar szakos középiskolai tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán. 1952–1958 között tanársegédként dolgozott a Görög Nyelvi és Irodalmi Tanszéken, majd tizenkét évig az óbudai Martos Flóra Gimnáziumban tanított. 1970-ben az ELTE-re került, ahol a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ókortudományi Tanszéki Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, majd főmunkatársa lett. 1980-ban a Magyar Ókortudományi Társaság főtitkárává, 1985-ben ügyvezető társelnökévé, 1991-ben pedig elnökévé választották, mely tisztséget 1997-ig töltött be. 1986-ban egyetemi tanári kinevezést kapott.
1987 és 1993 között az ELTE Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékének volt a vezetője, majd az egyetem professor emeritusa. 1990-ben az MTA levelező, 1993-ban pedig rendes tagjává választották. 1990-ben az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnökhelyettese lett, majd 1996–1999 között elnöke volt. 1993–2003 között az Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos szakfolyóirat főszerkesztője. Tagja a római Academia Latinitati Fovendae-nak, az Academia Europaeának, valamint levelező tagja az Osztrák Tudományos Akadémiának.
Református családból származott. A református egyház ifjúsági munkájában már az 1950-es évek elején tevékeny szerepet vállalt. 1956 után ötvenöt éven át volt a budapesti Kálvin téri egyházközség presbitere, majd tiszteletbeli főgondnoka. A Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöki tisztségét is betöltötte.
Munkássága
Kutatási területe a görög és római irodalom, az antikvitás esztétikája és az ókortudomány története (klasszika-filológia). A görög epikus énekmondókkal kapcsolatban azok működésének és társadalmi elhelyezkedésének első rendszeres összehasonlító vizsgálatait végezte el. Az epikus szöveghagyományban és retorikában a szóbeliségből az írásbeliségbe történő áttérés jeleit és alapját vizsgálta. Ezenkívül kiadta Arany János kéziratban és töredékesen megmaradt Szophoklész-fordításait. Ezzel kapcsolatban kimutatta, hogy az addigi felfogással ellentétben azokat nem német nyelvből, hanem ógörögből fordította. Tankönyvírói munkássága is jelentős, több ókori témájú egyetemi és középiskolai tankönyv szerzője vagy társszerzője volt.
Kiemelkedő munkáját számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el: Ábel Jenő-emlékérem (1979), Szent-Györgyi Albert-díj (1992), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1995), Pázmány Péter-díj (1997), Ferencváros díszpolgára (2000), Széchenyi-díj (2001), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008), Bolyai János alkotói díj (2009), Prima Díj (2012), Magyar Örökség-díj (2016), Magyar Corvin-lánc (2018).
A Magyar Corvin-lánc Testület megrendülten búcsúzik szeretett tagjától. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük.
Mély fájdalommal osztozunk Családja gyászában.